Merényletet követtek el Robert Fico ellen, életveszélyes állapotban van
Egy kormányülés után, a nyílt utcán lőttek rá a szlovák miniszterelnökre, akit életveszélyes állapotban szállítottak a besztercebányai kórházba. Támadóját elfogták.
Egy kormányülés után, a nyílt utcán lőttek rá a szlovák miniszterelnökre, akit életveszélyes állapotban szállítottak a besztercebányai kórházba. Támadóját elfogták.
A 71 éves férfi biztonsági őrként dolgozott, az írószövetségnek is tagja.
A választást frissen megnyert nacionalista párt elnöke jelentette be, hogy egymilliárd dollár kölcsönt vesznek fel egy államtól. Ha ez Magyarország, akkor miért jó nekünk, és mire kell ennyi pénz?
Az Otthon Budapesten 2,5 milliárd forintos épületfelújítási alap lesz.
A kurszki, a tulai, a kalinyingrádi, a kemerovói és a habarovszki régió élére nevezett ki megbízott kormányzót szerdán az orosz elnök.
Nem teszik lehetővé a törvényi keretek, hiába szorgalmazza maga a polgármester.
Orbán is reagált a Fico elleni merénylet hírére
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölték.
Az Európai Unió egyelőre néma Georgia ügyében, és ez a magyarok vétója miatt van így.
Harkiv régió több falujából volt kénytelen visszavonulni az ukrán hadsereg.
A Boszniai Szerb Köztársaság egyre vadabb dolgokkal fenyegetőző elnöke lassan hazajár Budapestre.
A Pókember: Irány a Pókverzum után fekete-fehér, élőszereplős sorozatot kap a szuperhős.
Jó pár kihívással kell szembenéznie annak, aki 2024-ben Szolnok polgármestere lesz: a megyeszékhelyen korábban elkezdett beruházások egy része a mai napig nem készült el, vagy egész egyszerűen ígéret maradt, a lakosság csökken, kevés az igazából versenyképes vállalkozás, megszűnt a város közlekedési csomópont jellege, nincs önálló felsőoktatási intézménye.
A fideszes polgármester, Filóné Ferencz Ibolya azt kifogásolta, hogy Száraz Zoltán ellenzéki polgármesterjelölt a saját Facebook-oldalán megosztott egy városi szervezésű eseményt. Pedig Száraz a bejegyzésben konkrétan feltüntette, hogy az városi esemény. A helyi és a területi választási bizottság is elég furcsán állt az esethez, ami így a Kúrián folytatódik.
De állami nagyberuházásoknál feltűnt nevek is szerepelnek "független szakértőként" a debreceni akkugyár elleni perben.
Megírta, hogyan érvényesül a magabiztos butaság az érzékenységgel szemben.
A példányt hibásan dedikálta a költő.
Az 1956-ban "ugráló" írók egyikeként Örkény Istvánnak is "le kellett tennie a garast" a konszolidáció mellett - vívódását az állambiztonsági szolgálat is nyomon követte. Erről szóló cikkünket idézzük fel az Ásatás sorozatban.
A programok helyszíne a Blinken OSA Archívum.
Jack Nicholsontól Charles Bronsonig számos világhíres színészt, alkotót indított el a pályáján a napokban elhunyt producer-rendező.
Az iparkamara elnöke sajnálja, hogy ez elfogyott, majd elmondta, felesleges azt az álmot kergetni, hogy utoljérjük Ausztriát.
A politológus szerint az is kérdés, mennyire hatolt be a Fidesz táborába a magyarpéterizmus.
309 vendégmunkást küldtek el a gyárból az elektromos autók iránti kereslet csökkenése miatt.
20 ezernél is több ilyen indult a tavalyi évben.
Új rendőrörsöt és rendőri erő biztosítását is belengették a Magyar Közlönyben.
Ellenben négy olyanról is tudunk, ahol összesen kilencen futnak neki júniusban.
A napokban zárult le a költségvetési csalás miatt indult nyomozás a Magyar Pünkösdi Egyház Közösségi Missziója és a hozzá tartozó intézmények ügyében. Úgy tudjuk, a vádemelési javaslatban az szerepel, hogy a kárérték végül 18 milliárd forintos. Érdekes módon több intézményvezető sem került a nyomozás célkeresztjébe, ahogy egyházi elöljárók sem.
Megtekintik Keszthelyen a NER által megszerzett helyi ingatlanokat.
Az is kiderült, hogy jobb a kerületi önkormányzat tárgyalási pozíciója a beruházóval szemben, mint ahogy az eddig tűnt.
Mindezt a gödi Samsung iparűzési adójából, aminek jelentős része felett a megyei önormányzat diszponál. További 25 millió jut egy olyan egyesületnek, ami korábban ellenzéki, ám most a DK-ra ráinduló helyi politikusokhoz köthető.
Remélik, hogy csak jogalkótói hibáról van szó, amit korrigálni fognak.
Csak a hatóságok tudhatják, a halálos karambolt okozó moldáv férfit is elengedte-e korábban reintegrációs őrizet címén a kormány.
Ilyen jármű eddig nem járt a 47-es főútnak azon a részén.
Kiskunhalason civilekkel együtt fideszes politikusok tüntettek egy főhatósági döntés, a kórházigazgató menesztése miatt. Mivel a leváltást senki sem indokolta, a helyiek intrikát sejtenek mögötte, és meg is találták a bűnöst.
Hálátlan dolog nagy mesterek nagy műveiről filmet készíteni. Gyakran kiderül, hogy bár a zene pazar, az alkotójuk közel sem olyan érdekes.
Ahhoz, hogy a viharos ellenszélben talpon tudjunk maradni, önre is szükségünk van.
A létünkért küzdünk – és önért is. Ne engedjük el egymást semmiképp! Támogassa a Narancsot!