opera - Az átváltozás

Franz Kafka elbeszélésére gondolva kétségkívül riasztó ötlet elképzelni egy látványos nagyoperai színpadot kórussal és hatalmas statisztériával, mégis túlzott szerénységnek tűnik kamaraoperának nevezni ezt a remek, élvezetes és szép darabot. A színlap ugyanis nyolc szerepet nevesít - számos klasszikus opera jól megél ugyanennyivel. Legfeljebb az előadás körülményei - a szűk játéktér, a szerény belmagasság - indokolják a rögtön egyfajta meghittséget sugárzó kifejezést. Elsősorban pedig az az alighanem kényszerű, de hiányérzetet egyáltalán nem keltő körülmény, hogy a kórus csak felvételről szólal meg - a pormacskák szerepkörében például aligha szolgálná a jelenléte Faragó Béla operájának meggyőző erejét.
Nincs is szükség erre: a zene szélsőségesen sokszínű, de nem széttartó. Néhol kellemesen könynyűkezű pastiche benyomását kelti, a Samsa-lakásba idézve például a Don Giovanni kővendégét, máskor kupléhangulatot sugallva. A kórus susogásai és pittyegései, csettegései és csiszikelései ellenpontjaként viszont újra és újra megrázó drámai mélységekig visz egy-egy ária érett gazdagsága.
A szubjektív rovarlét fájdalmas testi-lelki árnyalatai panaszos sorokba foglalva persze aligha volnának meggyőzőek - indokolatlanul vonnák el a nézőtéri derültséget a valóban abszurd és humoros pillanatoktól. Ámde lapunk egykori munkatársának, Kovács Kristófnak a librettója bátran, könnyű kézzel és jó svádával mozdítja el az eredeti szöveget konkrétabb - és színre vihetőbb - dramaturgiai feszültségpontok felé. Ezzel teremti meg a lehetőségét annak, hogy az apa, a húg és a többiek olyan szólamot énekelhessenek, aminek nem egyszerűen dallama, hanem drámai tétje van. Az előadásnak pedig folyamatos a feszültsége, hála Lukáts Andor meglehetősen puritán és nyers, a történetet a hétköznapiasság irányába mozdító rendezésének meg a szereplőknek, élükön a Gregor Samsát alakító Friedenthal Zoltánnal.
Sanyi és Aranka Színház, január 24.
*****

- kyt -