Az amerikai polgárháborúban készült képei megkerülhetetlenek a történelem számára, portréi alapján lett ismerős a filmekből a 19. század Amerikájának majd’ minden hérosza, Granttől Lincolnig és vissza. Monica Beletsky sorozata viszont fütyül Brady munkásságára. Tobias Menzies a lehető leghalványabban sem emlékeztet ugyanis Edwin M. Stantonra, Lincoln második hadügyminiszterére, e mű központi figurájára. Az alkotók kísérletet sem tesznek arra, hogy akár csak jelzésszinten is felmutassanak valami külső hasonlatosságot. Csakhogy Menzies mindent el tud játszani remekül. A többiekről, pláne a Lincolnt megformáló Hamish Linklaterről ez nem mondható el, de a zsenialitást nem lehet számon kérni senkin. Mégis itt van valahol a kutya elföldelve. Tulsában van egy Stanton utca, amelyet úgy neveztek át az ő tiszteletére, hogy előtte is Stanton utca volt, csak egy másik Stantonról kapta a nevét (pont az ellentétéről).
Ott kezdjük, ahol Robert Redford A cinkost kezdte és Spielberg a Lincolnt befejezte (Lee kapitulál, Old Abe színházba megy). A merénylet ábrázolása szinte kísérteties hasonlóságokat mutat Redford filmjével, s a későbbiekben is nagyon egybecsengő kérdések jönnek szembe, noha egy másik sztoriban vagyunk.
A Manhunt című hétrészes tévésorozat James L. Swanson Manhunt: The 12 Day Chase for Lincoln’s Killer című bestsellere alapján készült, s a legtöbb idejét valóban a hajtóvadászatnak szenteli – a história tán legkevésbé érdekes részének. Ám az alkotók ambíciói messze túlmutatnak ezen, ezért a gyilkos és kis segédjének kergetése közben kapjuk kisebb-nagyobb adagokban a lelki fröccsöket, vagy ha tetszik, a történelemleckét egy nemzet születéséről. (Az amerikai olyan nemzet, már ha hihetünk a mitológiájának, s mi okunk lenne kételkedni, amelyik többször született meg, tulajdonképpen egy csomószor. S az sem nagyon túloz, aki Stanton nevét írja be az apja neve rubrikába, már ha jut még hely a többiek mellett – ez benne a szép.) Ilyenformán számos flashbackhez lesz szerencsénk, s tán még nagyobb számban olyan jelenetekhez, amelyekben Stanton a körülötte sertepertélő pupákoknak (a feleségének, a beosztottainak, az új elnöknek, Johnsonnak) magyarázza, hogy mire megy ki a játék, melynek a megnyerése ugyan kapitális áldozatokat igényel, de a győztes jutalma mindent megér. Szó szerint mindent: emberéletet, bárkiét, törvényt, joggyakorlatot, bármit, mert legyen akárhogy is, a győzelem (s itt nem a megnyert polgárháborúra gondol, hanem valami jóval absztraktabbra) után minden más lesz, minden jobb lesz.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
