Karsai Dániel: Ez nem félelem, ez bizonyosság

Lélek

Karsai Dánielnél jártunk, aki, ha csak teheti, nem szorítkozik igenekre és nemekre. Barátai, rokonai – heti beosztást készítve – a nap 24 órájában mellette vannak, és nemcsak focimeccset néznek együtt, hanem bizonyos ápolói feladatokat is ellátnak. Az ALS-sel küzdő alkotmányjogász azt mondja, még nem hozna életvégi döntést. „A határ az aktív kommunikáció elvesztése, vagy a folyamatos fájdalom. Akkor komolyan elgondolkodnék.”

Egy hónappal ezelőtt levelet írtunk Karsai Dániel sajtósának, hogy szeretnénk interjút készíteni az ügyvéddel. Kis türelmet kért; mint utóbb kiderült, akkor volt Dániel tüdőgyulladással kórházban. Majd megjelent a Népszava és az RTL interjúja, s látva Dániel állapotát, elengedtük az interjút. Aztán jelentkezett a sajtós, hogy Dániel úgy határozott, – fél órában limitálva egy-egy alkalmat – szívesen ad interjút a médiumoknak. Ahogy írtuk: ügye érdekében a végsőkig vállalja a nyilvánosságot. Csütörtökön az otthonában jártunk, s beszélgettünk vele.

Ami Dániel jelenlegi kommunikációs képességét illeti, habár kizárólag eldöntendő kérdéseket tettünk föl neki, s nem volt mindig könnyű megérteni a beszédét, válaszai egyáltalán nem csak igenekre és nemekre korlátozódtak. Fizikai állapotáról az alkotmányjogász elmondta: fájdalmai nincsenek, egyelőre még légzés segítő készülékre sincs szüksége, de „előre gondolkodva már beszerezték”. Szellemileg változatlanul jó állapotban van, bár, tette hozzá mosolyogva, erről lehet, hogy a barátait kellene megkérdeznünk.

Arról érdeklődtünk, vannak-e félelmei bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Azzal kapcsolatban, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasítja a kérelmét, van némi félelme. „Nem nagy, de van.” Attól viszont – válaszából ítélve – egyértelműen tart, hogy pozitív döntés születik a nemzetközi bíróságon, de ő azt már nem érheti meg. A fájdalmaktól igen, fél, ugyanis volt egy időszak, a kórházban, amikor az izomgörcsök miatt komoly fájdalmai voltak. Ugyancsak vannak félelmei a légzésromlással kapcsolatban. A szeretteitől való elválástól viszont nem fél. „Minden nap ajándék.

Megpróbálom a legtöbbet kihozni az együttlétekből. Ez néha megy, néha nem.

Végül mindenkinek el kell válnia szeretteitől. Ez nem félelem, ez bizonyosság” – fogalmazott.

Korábban azt nyilatkozta Dániel testvére, Péter, bíztak abban, hogy március-áprilisra döntés születhet Strasbourgban, de most már a májusnak is örülnének. Hogy érez-e csalódottságot, amiért még nem határoztak a nemzetközi bírák, vagy számít belátható időn belül döntésre, úgy válaszolt, a kérdésben „benne volt a válasz: igen, van bennem csalódottság, de bízom benne, hogy hamarosan döntenek”.

A tekintetben pedig határozottan bizakodó, hogy egy pozitív strasbourgi döntés nyomán a magyar kormány, amilyen gyorsan csak lehet, végrehajtja a szükséges törvénymódosításokat.

Megkérdeztük: azért vállalja ilyen kitartóan a nyilvánosságot, hogy megmutassa, mivel jár ez a betegség, avagy azért, mert bízik benne, hogy ezzel közelebb kerül ügye megoldásához? „Mindkettő. Azért, hogy másnak már ne kelljen. Mert valaki már elmondta”, felelte Dániel.

 

 
Karsai Dániel a strasbourgi perről: "Igen, van bennem csalódottság, de bízom benne, hogy hamarosan döntenek”.
Fotó: Palágyi Barbara
 

Felsoroltunk néhány teljesen mindennapos emberi érzést, azt tudakolva, jellemzően megjelennek-e ezek mostanában Dánielben. Elégedetlenség, félelem, szomorúság: igen. Düh, harag (kis gondolkodás után): nem. Lehangoltság: „csak nagyon ritkán”, inkább a betegsége, semmint ügyének alakulása miatt. Megbocsátás, elengedés, megkönnyebbülés, béke, derű: ezek az érzések mind megjelennek mostanában Dánielben. „És türelmetlenség, igen” – tette hozzá.

A kérdésre, felmerült-e már benne, hogy elengedi az eutanáziáért folytatott harcát, és rábízza azt jogász társaira, testvérére, határozott nemmel válaszolt az alkotmányjogász.

Megkérdeztük: ha a jelenlegi jogi környezetben vállalná valaki a közreműködést az életvégi döntése meghozatalában, elviekben elfogadná-e a segítséget? Ha tökéletesen tisztában lenne az illető a jogi következményekkel, akkor lehet, hogy elgondolkodna rajta, de akkor sem fogadná el – felelte Dániel.

És ha a jogi környezet lehetővé tenné, hogy érzi, lépne-e?

„Még nem. A határ az aktív kommunikáció elvesztése, vagy a folyamatos fájdalom. Akkor komolyan elgondolkodnék.”

Felsoroltunk néhány témát, arról érdeklődtünk Dánielnél, mi az, ami egyre kevésbé, s mi az, ami egyre inkább foglalkoztatja. A politikai-közéleti eseményeket követi. Családtagjai, barátai hogyléte igencsak foglalkoztatja, ahogy a sport, főként a foci is, teszi hozzá mosolyogva. Hasonlóan a zene, az irodalom is a mindennapjai része, míg a képzőművészet és általában a vizuális tartalmak nem annyira. Youtube-beszélgetéseket, podcastokat szívesen hallgat. A vallás, a filozófia, az élet-halál-mulandóság kérdései ma már „mélyebben” foglalkoztatják, ahogy a fájdalomtól, szenvedéstől való félelem is.

Mivel Karsai Dániel többször publikált a Magyar Narancsban és olvasója is a lapnak, munkatársaink is feltettek neki néhány kérdést:

  • Elégedett-e azzal a társadalmi nyilvánossággal, aktivitással, amit az ügye kiváltott? – Igen.
  • Megérte-e élete utolsó időszakát ezzel a harccal töltenie? – „Igen. De nem csak ezzel töltöm.”
  • Visszatekintve: van-e bármi, amit másképp csinált volna a betegsége kezdetétől az ügyét illetően? – Nincs
  • Kért/kapott-e lelki, fizikai segítséget a betegsége alatt valamelyik egyháztól vagy konkrétan egyházi személytől? – Nem történt ilyen. Volt arról szó, hogy Fabiny Tamás evangélikus püspökkel leülnek beszélgetni, de végül „az egészségi állapotom romlása miatt már nem…”. Hogy sajnálja-e, hogy elmaradt ez a párbeszéd? Igen.
  • Amióta a küzdelme tart, részben a nyilvánosság előtt, sokféle emberi reakció érhette, felemelő és lesújtó egyaránt. Hogy érzi, pozitív-e ez a mérleg? – „Igen, abszolút.”
  • A Vasas focicsapata épp feljutó helyen van, örül-e neki? – „Nagyon.”

Egy nap Dániellel

Karsai Dániel mellett most már a nap 24 órájában van valaki – barát, vagy családtag, s a nap bizonyos szakaszaiban szakápoló is. Nyolcan-tízen felváltva segítik Dániel mindennapjait.

„A reggeli rutin 7-8 óra körül kezdődik, ekkor pozíciót váltunk, olyat, ami Daninak kényelmes az éjszakai alvás után” – meséli Kiss Dániel Bálint, aki maga is ügyvédként dolgozik. Tizenkét éve barátok Dániellel, az ügyvédi irodáik sok közös ügyet vittek, de jártak együtt nyaralni, bulizni is. Dániel tavaly szeptemberben közölte a nyilvánossággal betegségét, de barátai már egy évvel korábban értesültek róla. Mint Kiss Dániel meséli, az első időszakban fizikai tünet még nem jelentkezett Dánielnél, „depresszió annál inkább”. Ahogy a Narancs-interjúban is elmeséli, 2022 decemberében történt egy lelki átfordulás („belül elkezdett kisütni a nap”). Ahogy romlott Dániel fizikai állapota, eleinte főként intéznivalókban segítettek neki. Idén januártól vált intenzívvé az állapotromlása, ekkortól egy segítőnek már folyamatosan jelen kellett lennie.

A szakápolók tehermentesítésére találtuk ki, hogy immár nemcsak szabadidős programokban veszünk részt Danival, hanem, amennyire tudunk, az ápolásban is segítünk.”

A barátok, rokonok heti beosztást készítenek, ez alapján van, aki egy-egy délelőttöt, délutánt, estét, vagy akár egy teljes napot, hétvégét is Dániel mellett tölt. „Azt látom az első perctől fogva, hogy masszív túljelentkezés van” – fogalmaz Dániel barátja.

 
Kiss Dániel Bálint: „Mi vagyunk a hangoskönyvei”
Fotó: Palágyi Barbara

„A reggel további részében vizet és tápszert adunk Dánielnek, mindkettőt gyomorszondán keresztül. A fulladásveszély miatt nyelőcsövön keresztül már nem kerülhet be semmi” – folytatja a napi rutin leírását Kiss Dániel. „Történik egy antibiotikumos inhalálás, ami a tüdőgyulladás utókezelése. 9 óra körül érkezik a szakápoló, aki pelenkát cserél. Délelőtt, ha munka van, abban segítünk Daninak:

amit írni kell, azt ő diktálja, de a szakanyagokat olvasni jobb szereti maga.

Ha látja a szöveget, könnyebb számára az értelmezés. Olvas Dani laptopon, tableten, telefonon, attól függően, hogy adott fekvő pozícióban épp melyik számára a legkényelmesebb. Napközben ügyelni kell a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre. A gyógyszereit, napi háromszor, mozsárban porítjuk, majd vízzel elkeverve szintén gyomorszondán keresztül adjuk be neki. A gyógyszerek közt van izomlazító, ami valamelyest oldja a végtagok merevségét. Mozgatásnál, mivel a végtagok már nem hajlanak, nagyon vigyázni kell, nehogy törés legyen belőle” – meséli az alkotmányjogász barátja, s beszél arról is, hogyan telnek a napok Dániel egészségügyi ellátásán túl.

A közös baráti meccsnézések megmaradtak.

És Dani mindig szerette a hangoskönyveket, most ezeket telefonról kihangosítva hallgatja, vagy mi vagyunk a hangoskönyvei: mindenki más-más könyvet olvas fel neki folytatásokban. Én most éppen Gerlóczi Márton Elvonókúráját olvasom, amit mind a ketten nagyon szeretünk. Amit még szokott olvasni, most is ott van az ágya mellett: Knausgard, de nagyon szereti Senecát, vagy Kis János filozófiai értekezéseit. Ezeket maga olvassa, applikáltak neki egy könyvtartó állványt, nekünk csak lapozni kell.

Az éjszakás, aki vagy szakápoló vagy közülünk valaki, este 8 körül érkezik. Fél 11-11 körül beadjuk az esti gyógyszereket, ezek között már van altató is. Dani fél órán belül elalszik, de mivel nem tud éjjel megfordulni, viszont a statikus fekvés elmerevedéssel, fizikai fájdalommal járhat, éjjel kétszer-háromszor felkelünk és a másik oldalára fordítjuk” – meséli Karsai Dániel barátja és egyik segítője.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk