A szerk.
A szerk. cikkei
Beefben Verával
És most következzenek belföldi híreink! A mögöttünk álló hétvégén négy fontos esemény is történt hazánkban. Ezek sorrendben.
Vigyázzállás, kihúzza magát
A múlt kedden hozta nyilvánosságra Magyar Péter azt az 1 perc 53 másodperces hangfelvételt, amelyen akkori felesége, Varga Judit, a 2023 januárjában még hivatalban lévő igazságügyi miniszter súlyos állításokat fogalmaz meg a kormányzati szereplőt – vagy szereplőket – érintő korrupciós botránnyal összefüggésben.
Könnyű az élet
Valamikor március közepén jelent meg a CÖF nevű kormányzati civil szervezet – teljesen nyilvánvalóan közadakozásból és üvegvisszaváltásból finanszírozott – országos plakátkampánya, kábé azzal az üzenettel, hogy a hazaáruló magyarországi ellenzéket Amerikából finanszírozzák dollárokkal.
Felhőkarcolók sötét árnyéka
November végén derült ki – alig egy héttel azután, hogy Budapest az egyesítésének 150. évfordulóját ünnepelte –, hogy a főváros egyik legnagyobb rozsdaövezetét, Rákosrendezőt, az egykori vasúti rendező pályaudvar területét az Egyesült Arab Emírségekből származó üzletember, Mohamed Alabbar akarja megvásárolni.
Az ész, az intelligencia és a magyarok
„Ukrajnával kapcsolatban ugyanazt tettem volna, mint Putyin” – mondotta Štefan Harabin, és nézett intelligensen. Na, de ki ez a Štefan Harabin, aki ilyen intelligensen tud nézni?
Elfelejtette
Miután a Fidesz megnevezte főpolgármester-jelöltjét, Vitézy Dávid is elhatározta magát arra, amiben mindenki más régóta biztos volt: elindul a június 9-i önkormányzati választáson. Noha korábban az LMP kapacitálta a főpolgármester-jelöltség elfogadására, kampányindító videójában Vitézy a párt nevét ki sem ejtette. Csak néhány órával később egy gigantikus, négy újságoldalnyi terjedelmű interjúban tette meg.
A Kétfarkú, a többi párt és a XII. kerületi polgármesterség: a tét az ellenzéki többség a Fővárosi Közgyűlésben
Most kőhalom
Akár el is képzelhetnénk egy pillanatra, amint Magyarország hivatalban lévő igazságügyi minisztere épp a szuterén ablakán gyömöszöli kifelé a betyárbútort egy jó előre odatámasztott gorilla karjába, majd maga is megpróbálja követni a csomagját, de miután ez nem sikerül neki, ordítozva távozik a konyhaajtón át.
Egy rakás szerencsétlenség
Kis köpcös emberke, olyan mitugrászforma, piros ingpulóverben. Szaladgál, toporog a kocsik között, rázza az öklét, lökdös, taszigál mindenkit és pöröl. Fenyegetőzik, gyalázza a körülötte állókat, káromkodik ocsmányul, törve a magyart. De küzd.
Mit kínál ma a választóknak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt?
Mosdatók
Szegény Orbán Viktor ezúttal tényleg igyekezett, a kormányfő választása láttán a neves politikai elemző is retirált, miszerint „alábecsültem Orbán Viktort” – erre tessék, kiderült, hogy ezúttal is szar került a palacsintába. Nem, nem amiatt, mert a gyalázatos tettet elkövető lúgos orvos ügye Sulyok Tamás akkori Ab-elnök hathatós közreműködésével húzódott a kelleténél évekkel tovább – pedig normális országban ez önmagában elegendő ok lett volna a körültekintőbb jelölésre.