Magyar Katalin: Jeripusz
„A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása” – olvasható a tömör meghatározás az új kiadás borítóján.
„A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása” – olvasható a tömör meghatározás az új kiadás borítóján.
A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.
Kirill Szerebrennyikov rendező megosztó produkciójában egy orosz büntetés-végrehajtási központba száműzte a Grál-lovagot...
Saját bevallása szerint mindössze 20 dollárt kapott azért a rövid prelűdért, amely furcsa módon világhírt hozott számára, s egy darabig „cisz-moll úrnak” nevezték a háta mögött.
A Budapesti Fesztiválzenekar alapító karmesterét elsősorban a következő évadról kérdeztük, de nem állhattuk meg, hogy a Zeneakadémia körüli botrányról ne kérjük ki a véleményét.
Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.
A fiatal jazzötös talányos zenéje nem lesz mindenki kedvence, de ezek a muzsikusok nem is erre törekszenek.
Az osztrák zeneszerző grandiózus alkotása nem mentes a problémáktól.