Nagy Ervin szerint „fake news”, hogy ő lenne a Tisza Párt fővárosi listavezetője

  • narancs.hu
  • 2024. április 26.

Belpol

Magyar Péter cáfolta, hogy bármilyen döntést hoztak volna Budapest kapcsán.

Csütörtök reggel meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Index arról írt, hogy értesüléseik szerint a júniusi EP-választáson induló Magyar Péter és a Tisza Párt három fővárosi kerületben készül polgármesterjelöltet állítani, hogy megfeleljenek a fővárosi listaállításhoz szükséges feltételeknek.

A lap állításait Magyar Péter egy Facebook-kommentben azzal cáfolta, hogy „semmilyen döntést nem hoztunk egyelőre a főváros kapcsán”, majd nem sokkal később egy külön bejegyzésben arról írt, hogy bár a portál értesüléseit nem tudja megerősíteni, „természetesen mind a fővárosi, mind a megyei listákon való indulást is mérlegeljük, hiszen a helyi szintű képviseletünk segítene a hatalmi elit pártjainak országos színtű leváltásában.”

Kiszivárgott információkra hivatkozva a lap arról is beszámolt, hogy a Tisza Párt fővárosi listájának vezetésére Nagy Ervint kérték fel, a színész azonban az RTL Híradónak nyilatkozva leszögezte:

„Ez egy dezinformáció vagy fake news, vagy hogy nevezzem. Porhintés, hamis állítás. Én nem akarok elindulni egyáltalán az önkormányzati választásokon”

A Híradó megkereste a korábban a Momentummal és Kutyapárttal együtt dolgozó Steimetz Alexet is, akiről az Index azt írta, a XV. kerületben indul a Tisza színeiben. Steimetz Alex elmondta, ő is csak a sajtóból értesült az információról, egyelőre nem kapott ilyen megkeresést Magyar Péter pártjától. Hozzátette, ha fel is kérnék, akkor is csak képviselőjelöltként indulna.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk