Bödök Péter
Bödök Péter cikkei
„Én nem jöttem ki önkéntes katonának hanem 3 hónapi sportra” – így kerültek bonyhádi sváb fiúk a Wehrmachtba
1941-ben „sporttáborozásra” vittek Németországba többszáz magyarországi sváb fiút Németországba, akiket aztán az SS-be léptettek be. A hazai németek körében végzett náci propaganda minden eszközt bevetett az emberek fanatizálásáért.
Látatlanban vette meg a lengyeltóti Zichy-kastélyt egy különös cég
A Somogy megyei Lengyeltóti kastélya lassan húsz éve áll üresen, pedig az önkormányzat 2021-ben azzal adta el a legjobbnak tartott pályázónak, hogy ott munkahelyeket fog teremteni. A helyiek megint nem tudnak semmit arról, hogy mi a helyzet az épülettel, a polgármester hallgat.
Elővásárlási és használati jogot is akar a Debreceni Egyetem az egykori siófoki szállodaépületre
Cipőre gyűjtenek a siófoki mentősöknek
Civilek igyekeznek összedobni annyi pénzt, hogy minden siófoki kivonuló mentős lábára jusson legalább egy pár munkavédelmi cipő. Az Országos Mentőszolgálat által biztosított évi 7000 forint cipőpénzből ugyanis mai árakon majd' öt évig kellene spórolni megfelelő, strapabíró lábbelire.
Korábbi szövetségesei bénítanák meg a polgármestert Hőgyészen
Egy zománcgyár, két zsinagóga és sok-sok zománctábla – „láthatatlan” látványosságok Bonyhádon – FOTÓK
Lengyeltóti szegregátum extra szögesdróttal (FOTÓK)
Január elején olyan képek terjedtek a somogyi kistérségben, de másutt is, hogy Lengyeltóti egyik cigányok lakta utcájában, nyomorúságos házak előtt elakad a sárban egy mentőautó. Az utca az online térképen rendes aszfaltos útként van feltüntetve. A helyszínen jártunk, szögesdrótot láttunk, és beszéltünk a polgármesterrel.
"A szocializmusban is jobb volt, mint most" - mihez lehet kezdeni egy dunántúli kisvárosban?
A Szekszárd és Pécs között lévő Bonyhádon fél óra alatt kétszer bejártuk a filmdíszlet jellegű belvárost oda-vissza, próbáltunk beülni valahová, hogy aztán megnézzük a kissé megszürkült kisváros látnivalóit.
"Elloptak" egy utat Siófokon
Több mint tíz éve áll Siófokon a Putyin által kitüntetett orosz művész békeangyal szobra
Eddig senki nem emelt szót az ellen, hogy egy agresszor ország jelképe őrzi a balatoni város kikötőjét.
Eljön kegyelmed Ozorára?
Ozora kis község Tolna megyében, a Tamási járásban, ezerötszázan lakják. Fesztiváljáról híres, történelmileg sok egyébről. Minket ez a sok egyéb érdekelt, pontosabban a történelmi emlékezet, amikor ellátogattunk a faluba.