„A halottakat exhumálni kell”
„A kommunizmus magva Magyarországon termékeny talajra hullott” – hangzott el 1959. március 21-én a Kerepesi temetőben, a Munkásmozgalmi Panteonnak nevezett emlékhely avatóján.
„A kommunizmus magva Magyarországon termékeny talajra hullott” – hangzott el 1959. március 21-én a Kerepesi temetőben, a Munkásmozgalmi Panteonnak nevezett emlékhely avatóján.
„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében.
Kistarcsa gazdaságtörténetének legfontosabb epizódja a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár alapítása volt 1908-ban.
Május 9-12. között rendezik meg a Budapest100 ez évi hétvégéjét, amelynek fókuszában az 1970-es évek építészete lesz.
Az adótornyot végül 1958. január 24-én adták át, s kezdték meg a kísérleti adást – mellőzve az ünnepélyes kereteket.
Erzsébetfalva ugyanúgy jött létre, ahogy oly sok Budapest környéki település a 19. század végén: felparcelláztak egy pusztaságot.
Az keveseket izgatott, hogy a beruházás a zsinagóga teljes átalakítását jelentette.
A szórakoztatóipar történetében ritkán fordult elő, hogy egy egyszerű dalocska próféciának bizonyuljon, de 1979-ben, a Buggles Video Killed the Radio Star című slágere meglátta a közeli jövőt.
„A forgalmazók nevezik politikai thrillernek a filmünket. Javasoltam, hogy nevezzük tragikomédiának” – nyilatkozta filmjéről lapunknak a múlt héten Prikler Mátyás rendező, és igaza volt.
Játszott a Krétakörben és a Specko Jednóban, fellép az apjával és Ujj Zsuzsival; zongorista, tangóharmonikás és egyre többet énekel is. Legalább negyven éve zenél, pedig még csak negyvenhárom éves.